KI VAGYOK EN?

Ki vagyok én?
U -ni- ver - zum [univerzum]:
Egyetlen dal; minden létező dolgok összessége.

A védanta szerint az emberi szenvedésnek csupán öt oka van. Az első ok az, hogy nem tudjuk, kik va­gyunk. A második, hogy az egónkkal vagyis az énké­pünkkel azonosulunk. A harmadik, hogy ragaszkodunk ahhoz, ami mulandó és valótlan. A negyedik, hogy félve riadunk vissza attól, ami mulandó és valótlan. Az ötödik a halálfélelem. A védanta kimondja továbbá, hogy a szenvedés mind az öt oka benne foglaltatik az első okban - abban, hogy nem tudjuk, kik vagyunk. Ha meg tudunk felelni erre az egyetlen alapvető kérdésre, hogy „ki va­gyok?", az összes kapcsolódó kérdésre is megtaláljuk a választ, úgymint: Honnan jöttem? Mi az életem értelme és célja? Hová távozom a halálomkor?
Mármost ha valaki megkérdezné tőled, hogy ki vagy, a válaszod valószínűleg ilyesformán hangzana: ó, ez meg ez a nevem, amerikai vagyok, vagy japán, esetleg én va­gyok ennek a vállalatnak az elnöke. Mindezek a válaszok az énképedre vagy egy rajtad kívül álló tárgyra vonat­koznak: egy névre, helyre vagy körülményre. Az énképeddel vagy a tapasztalati világod tárgyaival való azono­sulás e folyamatát tárgy-hivatkozásnak nevezzük.
Az is megtörténhet, hogy a testeddel azonosulsz, és azt mondod: ez a testem. Ez a rakás hús és csont vagyok én. Ám ekkor a kérdés a következő: Mi a test, és miért mondod a magadénak? A test, amelyet a magadénak mondasz, valójában az univerzum alapanyaga: újrafel­használt föld, víz és levegő. De ugyanez az ablakod előtt álló fa is. Miért nevezed a tested a magadénak, a csilla­gokat, a Holdat és az ablakod előtt álló fát pedig nem? Természetesen úgy tűnik, a tested közelebb áll hozzád, ám ez azt feltételezi, hogy tudod, hol helyezkedik el az „én," amelyet önmagaddal azonosítasz.
Sok ember úgy érzi, hogy az „én," amit önmagának nevez, vagyis a bőrbe zárt tudatosság valahol a fejében helyezkedik el. Mások úgy vélik, a szívük vagy a napfo-natcsakrájuk mögött található. De soha egyetlen tudo­mányos kísérlet sem fedezte fel a tudat központját a tér vagy idő bármely konkrét pontjában.
A védikus tudomány és a zsidó Kabbala ugyanazt az érdekes meglátást közvetítik nekünk: tudatunk központ­ja a tér-idő egészének középpontja is. Egyszerre létezik mindenhol és sehol. De tegyük fel egy pillanatra, hogy a tudatod valóban ott helyezkedik el, ahol fizikailag éppen tartózkodsz. Ha ennek az univerzumnak végtelen di­menziói vannak - márpedig a fizikusok ezt állítják -, ak­kor a végtelenség a te tartózkodási helyedtől terjed szét, minden irányban. Az univerzum középpontjában vagy, de ugyanígy én is, hiszen a végtelenség arról a helyről is minden irányban szétterjed, ahol én tartózkodom. A végtelenség ily módon egy Kínában tartózkodó ember­től, egy szibériai kutyától és egy afrikai fától is minden irányban szétterjed. Az igazság az, hogy én itt vagyok, de egyben mindenhol máshol is vagyok, hiszen az itt a tér minden másik pontjáról annyit jelent, hogy ott. Te pedig ott vagy, de te is mindenütt vagy, hiszen az ott annyit jelent, hogy mindenhol, vagy egyetlen konkrét helyen sem.
Más szóval a térbeli elhelyezkedés észlelés kérdése. Amikor azt mondjuk, hogy a Hold közel van, a Nap pe­dig messze, az csak a mi konkrét megfigyelőpontunkból igaz. A valóságban nem létezik fent és lent, észak és dél, kelet és nyugat, itt és ott. Ezek pusztán hivatkozási pon­tok, amelyeket a kényelmünk miatt használunk. A koz­moszban semmi sincs helyhez kötve, ami annyit jelent, hogy nem korlátozhatjuk az itt, az ott vagy a valahol fo­galmaira.
A szemem azonban azt mondja, hogy ez nem igaz. Én itt vagyok, te pedig ott vagy, bárhol is legyél. Tehát nem kellene talán annyira megbíznunk az érzékeinkben. A szemem azt mondja nekem, hogy a Föld lapos, de ebben már senki sem hisz. Érzékszervi tapasztalataim arról ta­núskodnak, hogy a föld a lábam alatt mozdulatlan, de a tudomány révén tisztában vagyok vele, hogy a Föld fo­rog a tengelye körül, és óránként több ezer kilométeres sebességgel száguld a világűrben. Érzékszervi tapaszta­lataim arról tanúskodnak, hogy az általam észlelt tár­gyak szilárdak, ám ez sem igaz. Tudjuk, hogy a tárgyak atomokból állnak, amelyeket viszont hatalmas üres te­rekben kavargó részecskék építenek fel.
Az anyagi világ tapasztalata puszta babona, amit azért alakítottunk ki, mert megtanultunk hinni az érzé­keinknek. Valójában az univerzum egy kaotikus energia­leves, amelyet az öt érzékünk segítségével fogyasztunk el, hogy azután a tudatunkban anyagi valósággá alakít­suk. Érzékeink változtatják a súlytalan energiát hanggá és rezgéssé, formává és szilárdsággá, anyagszerkezetté és színné, illattá és ízzé. És ennek az energialevesnek az egyéni értelmezése szervezi meg valóságunkat, és hozza létre érzékszervi tapasztalatunkat. Időnk nagy részében ezt az értelmezést társadalmi beidegződéseink következ­ményeként, öntudatlanul végezzük. A filozófusok ezt a társadalmi kondicionálás hipnózisának nevezik. Amikor e hipnózis hatása alatt élünk, a materializmus babonájá­ban hiszünk.
A materializmus babonája az érzékszervi tapasztala­ton mint a valóság döntő próbáján alapul. Ezen élet­szemlélet szerint a valóság az, amit a szemünkkel lá­tunk, a fülünkkel hallunk, az orrunkkal szagolunk, a szánkkal ízlelünk vagy a kezünkkel tapintunk. Ha az energia vagy információ nem elérhető az érzékszerveink számára, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, nem is létezik. Az értelem pedig, nyelvileg szervezett logikai rendszerével, arra szolgál, hogy alátámassza e téves va­lóságfelfogást.
Az érzékszervi tapasztalat teljes mértékben csalóka. Olyan tünékeny, mint egy álom vagy egy fantáziakép.
Valóban létezik például a vörös szín? Minden egyes szín, amit látsz, a fény egy bizonyos hullámhossza, az általad észlelt fénytartomány pedig az egésznek egy töredéke. Meddig ragaszkodhatsz egy illúzióvilághoz? Képzelhe­ted ugyan, hogy a testeddel vagy azonos, amelyet az ér­zékeid képesek térben és idó'ben behatárolni, ám ez a test láthatatlan rezgések mezeje, amelynek nincsenek tér- és időbeli korlátai.
Tehát alkalmasint nem az a kép vagy, amellyel azo­nosulsz, és nem is a tested. Akkor talán a gondolataiddal és az érzéseiddel kell azonosnak lenned. De vajon ki ál­líthatja őszintén, hogy tudja, honnan származnak a gon­dolatok és az érzések? Honnan származnak, és hová tűn­nek el? Ha viszont nem tekintheted kizárólagos birtokodnak a tapasztalati világod tárgyait, a testedet, de még a gondola­taidat és az érzéseidet sem, akkor mit mondhatsz a maga­dénak? És itt siet segítségünkre a védanta. Ha a kizárás szót felcseréled a befogadással, akkor nem csak ezekkel a tárgyakkal, nem csak ezzel a testtel, nem csak ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel vagy azonos, hanem te vagy minden tárgy, minden test, minden gondolat és minden ér­zés. Minden lehetőségek energiamezeje vagy.
Lényegi éned, léted valódi magva a tudatosság meze­je, amely kölcsönhatásba lép Önmagával, hogy azután el­mévé és testté váljon. Más szóval te tudat avagy szellem vagy, amely megfogan, felépül, irányít, elmévé és testté válik. Valódi éned elválaszthatatlan az értelem mintáza­taitól, amelyek a teremtés minden szálát áthatják. A létezés legmélyebb szintjén te vagy maga a Lét, amely nincs sehol, ugyanakkor mindenütt jelen van. Nincs másik „te," csak az egész kozmosz. A kozmikus el­me megteremti a fizikai univerzumot, a személyes elme pedig megtapasztalja azt. Ám igazság szerint a kozmikus és a személyes elmét egyaránt átjárja a végtelen tudat. E végtelen tudat a forrásunk, amely a világ minden meg­nyilvánulását magában hordozza.
Az önmagát szemlélő végtelen tudat teremti meg a megfigyelő, avagy a lélek fogalmát, a megfigyelés folya­matát, avagy az elmét és a megfigyelés tárgyát, avagy a testet és a világot. A megfigyelő és a megfigyelt kapcso­latokat hoznak létre maguk között - ez a tér. E kapcsola­tok alakulása eseményeket idéz elő - ez az idő. Ám mindez nem egyéb, mint maga a végtelen tudatosság.
Más szóval mi a végtelen tudatosság vagyunk, hely­hez kötött nézőponttal. És mégis, egész gondolkodási rendszerünk elválasztja a megfigyelőt a megfigyelttől, felszabdalja a végtelen tudatot az idő és tér által elkülö­nített tárgyak világává. Az értelmünk a képzelt képek kalitkájában, a tér, idő és okság fojtogató pókhálójában tart fogva bennünket. Ennek következtében elveszítjük kapcsolatunkat a valóság igazi természetével, amely ha­talmas, határtalan, halhatatlan és szabad. Mindnyájan az értelem foglyai vagyunk. Az értelem tévedése pedig egyetlen mondatban megfogalmazva a következő: összetéveszti a valóság képét magával a való­sággal. Belepréseli a lelket egy testnyi térfogatba, egy élettartamnyi időbe, és már ki is mondta a halandóság bűvös igéjét. Az én képe beárnyékolja a határtalan Ént, és úgy érezzük, el vagyunk szigetelve a végtelen tudat­tól, avagy a forrástól. Ezzel kezdetét veszi a félelem, fel­üti fejét a szenvedés és az emberiség valamennyi problé­mája, kisebb bizonytalanságainktól nagyobb katasztrófá­inkig, amilyen a háború, a terrorizmus, és az emberi lealacsonyodás összes egyéb megnyilvánulása. Annak az embernek, aki az értelem börtönében sínylődik, valóban minden szenvedés. Ám e szenvedés oka elhárítható. Va­lódi természetünkkel kapcsolatos tudatlanságunk okoz­za belső énünk elhomályosulását. Ám amikor eloszlatjuk ezt a tudatlanságot, feltárul belső énünk hatalmas és ha­tártalan természete.
Ez elsőre talán különös vagy elvont dolognak hang­zik, de ha kitartasz az elképzelés mellett, és megérted, eljutsz a legdrámaibb felfedezésig: valódi éned nem anyagi természetű, ezért nincs alávetve a tér, az idő, az anyag és az okság korlátainak. A lélek, a szellem, lényed magva túlmutat mindezen. Ebben a szent pillanatban is a színtiszta tudat energiamezeje vesz körül téged. A szín­tiszta tudat - amely hatalmas, tápláló, legyőzhetetlen, határtalan és szabad - fénybe borítja és megeleveníti el­méd és tested. A színtiszta tudat, az örök szellem eleve­níti meg a létezés egészét, ami azt jelenti, hogy mindent tudó (semmi sincs rejtve előtte), mindenütt jelenlévő (egyidejűleg minden helyszínen megtalálható) és min­denható (korlátlan a hatalma).
Ha most nem egészen világos előtted mindez, ne ag­gódj! A következő fejezetekben közelebbről szemügyre vesszük a szellemnek, a belső énnek, minden létező for­rásának különböző megnyilvánulásait. Ezeket az oldala­kat olvasva tisztább képet kapsz majd arról, hogy ki vagy te valójában. Mihelyst igazán magadévá teszed ezt a tu­dást, az életedben otthonra talál az öröm. Nemcsak az áll majd hatalmadban, hogy megvalósítsd minden vá­gyad, hanem valódi szabadságban és kegyelemben is ré­szed lesz. Ez azt jelenti, hogy soha nem tapasztalsz félel­met, még halálfélelem formájában sem.

Kulcsfontosságú pontok

• A tudatosság mezeje vagy. Valódi lényeged a színtisz­ta tudat avagy szellem, amely elmévé és testté válik.
• Az értelem összetéveszti a valóság képét magával a valósággal, és ez a kép beárnyékolja valódi énedet.
• Ha azonosulsz valódi lényegeddel, kiszabadulsz az értelem börtönéből, és belépsz a végtelenség, a ha­tártalanság és a szabadság világába.